Magas rezgés
Cikkek

Magas rezgésű gondolatok csodája

A szeretetteli gondolkodás helyreállíthatja a kapcsolatainkat és az életünket.

Amikor szeretetteljesek vagyunk, akkor az elvárások helyett a lelkünk megérzéseire hallgatunk, így közelebb tudunk kerülni egymáshoz. Az elvárások és ítéletek egy beszűkült gondolkodási mechanizmus végtermékei, ahogy az előző cikkemben is olvashattad: Alacsony rezgésű gondolatok láncolata. Az elfogadás, és a megismerés azonban a nyitott gondolkodású emberek sajátossága, akik képesek szeretetteli módon viszonyulni egymáshoz.

A gondolkodásunk iránya ekképp lehet:

zárt, ami befelé szűkíti az események értelmezését (ez egy beragadt önvédelmi mechanizmus, ami a zártsággal egyféle kontrollt próbál létrehozni a történések fölött), és lehet nyitott, ami kifelé tágul akkor is, amikor új, ismeretlen eseményekkel találkozunk (ez az egészséges, és érett elmeműködés, gondolkodás ismerve).

Rengeteg embernél jellemző a zárt gondolkodás, és reagálás. Ők általában csak  a saját maguk által értelmezett „valóságot” tudják befogadni, sajnos nem nyitottak arra, hogy valójában megismerjék a kommunikációs partner oldalát. Nem adnak elég figyelmet, és türelmet a megismeréshez. Nem kérdeznek, és nagyon gyorsan, rövid és kevés információ alapján ítélnek.

S ugyanilyen gyorsan reagálnak is, azonban többnyire a saját elképzeléseikre (ítéleteikre), és nem a másik ember által mondottakra. Ez a fajta elme működés lehet öröklött, és tanult is. Ami jó hír, hogy ha érezzük is, hogy eredménytelenek a beszélgetéseink, kevés barátságot tudunk kötni, ritkán érezzük, hogy megértenek minket, vagy hogy sérelmek nélkül értenénk meg másokat, akkori is lehetséges a változás, változtatás.

Miért érdekes az agykutatók számára a képzelet?

Azért, mert csak az emberi agy képes arra, hogy a memóriát ne csak az adott pillanat eltárolására használja, hanem a tárolt információk bármikori aktiválására is. Képesek vagyunk arra, hogy számos idősíkban, egyszerre párhuzamosan dolgozzunk a memóriával. Azaz megtudjuk tenni, hogy a jelen-idősíkjában egy múltbéli-idősíkból előhívott sémát megismételjünk.

Képzeljük el, hogy valakivel konfliktusunk van. Amikor még éretlenül, vagy megértetlenül (önmegismerés, és önkorrekció nélkül) működünk, a tudatalatti a konfliktusos helyzetben felnyitja a memóriát, és kiemeli belőle a régi lemezt, az eredeti sérelem idejéből. Majd beteszi a jelenben, ahol új sebeket szerzünk önmagunk által (mert a sebeink miatt zárt, és védekező a gondolkodásunk). Az új sérelmeket újra besüllyeszti a tudatalattiba, és így már egy holografikus emlékképként őrzöd tovább például az önbántalmazó vagy valakire haragvó gondolatsorokat.

A hologram eredetijét talán az egyik szülődtől hallottad 5 évesen „nem vagy elég ügyes” vagy a nővéredtől hallottad 8 évesen „nem igaz, hogy ennyire hülye vagy”, majd időszakonként öntudatlanul előveszed ezt, meghallgatod újra, ekkor már magadnak mondod ki a szavakat… és a hologram újabb vetületeként az új bántalmazások eredményét zárod be az eredetivel egy „dobozba”.

Hihetetlen mennyiségű megtanult információt képes az agyunk elraktározni. A jók mellett, a rosszakat is.

Ez teszi azután képessé arra az egót, hogy a múlt tapasztalatai alapján értelmezze (megítélje) a jelent, sőt, megjósolja a jövőt. Az egó a folyamatos méregetése és elemzése kapcsán a múltban megtapasztalt tárgyak, dolgok, élmények, hangok, szagok, s egyéb érzékszervi tapasztalatok alapján elképzel valamit valamiről, és az elgondolását halálosan komolyan veszi.

S mivel önmagába folyamatosan belebonyolódik, és belevonódik ezért arra is képes, hogy a múlt alapján elképzelt tapasztalatai során a jelenben kreáljon valami teljesen újat, ami nem is létezik, és esetleg soha nem is fog létezni. De a valóság látszatát kelti.

Pozitív gondolkodás
Mindig többféle valóságra is nyitott az elménk

Ettől válik zárttá a gondolkodás, hogy az elképzelések alapján történő ítéleteket kottázzuk le, ahelyett, hogy mernénk bátran nyitottá válni a beszélgető partnerre, és őt próbálnánk meg megérteni, majd önmagunkra és ő rá is reflektálni.

Ha sokat sérültünk az életutunk során, akkor nem feltétlenül megy ez könnyen. Hiszen a lelki sérülések mentális sérülésekké válnak, amiből sebzett irányú gondolkodás fog kialakulni. 

Kizárólag az emberi agy képes arra, hogy az illúziók teljes világát sorjázza elénk a múlt alapján. S ha e múltban sokat sérültünk, akkor bizony sérült elképzelések tucatjával küzdhetünk meg nap mint nap. Az agy a saját működési mechanizmusa által képes arra, hogy rengeteg idősíkot párhuzamosan megtöltsön különféle memória-lenyomatokkal, melyek nem valóság hanem képzelet alapúak.

Az a felnőtt, aki a tudati fejlődésének bizonyos fokán képes önmagát tudatosítani, és azonosítani, értelmezni és reflektálni arra, hogy önnön-maga hogyan működik, és milyen minták alapján – képessé válhat az agya gyógyulási folyamatainak beindítására. A negatív énkép, képes pozitív énképet eredményezni, amennyiben az éntudaton kívül képessé tudunk válni a lélektudatunkkal is kapcsolatba lépni. Hogy valami másra is hallgathassunk magunkban, mint az alacsony rezgésű negatív én.

Hogyan tudunk pozitív rezgésű gondolatokat teremteni?

A szeretet egy visszaállítási program. Életesszencia protokoll. A lélek öngyógyító képességénél fogva az intuitív-én az esszenciát a szeretet segítségével képes eljuttatni a sejtekhez. Ugyanúgy visszaállít mindent az eredeti állapotba, de itt nem a személyiség által tapasztalt sérült múltbeliség az alapállapot, hanem ettől a szeretet egy még mélyebbre ható erő. Az ősállapotig kapcsol minket vissza.

Pozitív hozzáállás

Az ősállapot, az a személyiség előtti létállapot,
amire csak a lélek emlékszik, a személyiség nem.

A csodák tanítása tanulócsoportunkban a szeretethez való visszatérésről beszélgetünk, 2 hetente kedd esténként. Majd mindenki otthon, önszorgalmi módon tovább halad a Csodák tanítása című könyv olvasásában. A könyv egy mentális átállítási program, ami során az intellektuális megértés segít kijavítani a tévesen rögzült gondolkodási sémákat. Majd a napi kontemplációs gyakorlatok az intellektustól is mélyebb szinten végzik el az átállítást.

Emlékezni kezdünk az emberi létünk valódi értelmére, és új reakciókat adunk a velünk történő életeseményekre, immáron gyógyultabban, mint ahogy az út előtt voltunk. A könyv egy öngyógyító mentális folyamat. A Csodakurzuson pedig együtt tanulunk erről az újszerű gondolkodásról, és élvezzük a közös tudatosságunk által létrejövő magasabb frekvenciákat. Transzcendens jelenlétet.

Ha szeretnél te is másképp gondolkodni, mint ahogy az alap programjaid lehetővé tették eddig, tarts velünk, szeretettel várunk. Olvass bővebben a kurzusról, amibe bármikor be lehet csatlakozni.


Ha nem szeretnél lemaradni hasonló témákról, iratkozz fel a cikkekre, mert folyamatosan sok díjmentes tartalmat osztok meg veled.


Fotó: Pixabay

Tetszett? Támogasd a munkámat. Oszd meg! Köszi! 🙂

Y