Szegénység
Cikkek

Hadd legyek csendesen

Reggel elég korán indult a spirituális programom.

Meditáció, jóga, meditáció, jóga …

… de képtelen voltam megérkezni a jelenbe.

Ezért a valahanyadik jógakörön dühösen, püffögve vergődni kezdtem a szőnyegen. Csüggedten elmentem A csodák tanítása könyvért, és újraolvastam a napi gyakorlatot. Nem ment. Nem tudtam vele azonosulni, úgy éreztem százfelé tépnek szét az érzelmeim, és a gondolataim folyamatosan a múltban cirkuláltak.

Feküdtem a földön, ömlöttek a könnyeim

Hagytam. Oké, gyászmunkában vagy, ez teljesen normális – gondoltam. Kérlek, ne bántsd magad, csak fogadd el ezt most – szólalt meg az előbbi türelmetlen énem után az anyai. Majd valamivel később, egy kiadós zokogás után úgy döntöttem elég az önsajnálatból, ideje valami hasznosat kezdeni magammal. Komótosan felöltöztem, és kisétáltam a főtérre. Leültem egy padra. Néztem az embereket, feltöltődtem az arcuk látványától, – Istenem dejó, hogy most egy kicsit újra szabadok vagyunk… Ez a gondolat azonban ismét visszadobott a múltba, és már éreztem is, hogy megint ömlenek a könnyeim.

Emlékszem, pár évvel ezelőtt, amikor Pesten éltem, véget ért egy kapcsolatom. Azzal a gondolattal ébredtem aznap, hogy semmim sincs, soha nem fogok tudni megérkezni valójában ebbe a szerencsétlen életbe. Aztán feldobtam a labdát Istennek, és kértem, hogy mutassa meg, ha ez másképp van. Pár perccel később Zita hívott, hogy találkozzunk, mesélni szeretne az új Bőségteremtő programjáról, és kért, hogy segítsek neki a marketingben. Bőség; hát remek, – gondoltam, és elindultam az önsajnáltató, párkapcsolati szegénységtudatommal a belváros felé.

A Körútnál jártam, amikor megkérdeztem Istent, hogy na mi van már? – és abban a pillanatban neki mentem egy hajléktalan férfinak. 50 körüli volt, rám mosolygott, mire válaszul zavartan visszavicsorogtam.

– Ilyen fogsorral ezt azért másképp is lehetne. Maga gyönyörű, miért szenved? – nézett rám felhúzott szemöldökkel a férfi.

Felnéztem az égre; – most ez komoooly? – kérdeztem színlelt pimaszsággal.

– Istennel beszélget? – folytatta az ürge.

Átbámultam a túloldalra és megoldást kerestem hogyan sprinteljek.

– Miért nem szól hozzám? Szeretném hallani a hangját. Olyan szép arcot kapott a jó Istentől, miért szenved? Ha nekem ilyen arcom lenne, én mindig mosolyognék.

Ránéztem gorombán. Nevetni kezdett, és folytatta miközben átsétált velem a másik oldalra.

– Maga olyan gazdag. Nagyon szép a haja, az arca és a foga. Miért nem örül, hogy ilyen szép foggal haraphatja reggel a kenyeret? Vagy hogy a haja így fénylik, biztos szeretik a férfiak a haját.

– Micsoda bőségben vagyok. Jó elég! – csattantam fel. – Mi ez, maga talán Eckhart Tolle vagy Osho? És ez most valami vicc???? Különben is ne jőjjön már itt mellettem, menjen máshol.

– Aranyos a hangja. Még így is, hogy ilyen kis pukkancs. Ha nekem ilyenem lenne, mondjuk én inkább meditációt vezetnék, és nem mondanék ki ezzel a hanggal ennyi gorombaságot. Maga olyan gazdag, olyan sok mindent kapott. Használja a hangját. Nekem ilyen lenne, biztos énekelnék, vagy szavalnék. Szép dolgokat mondanék másoknak.

– Jól van, akkor itt van az egész testem, itt van a hajam tessék, a fogam, mind a magáé, vigye az arcomat és a hangomat is, nekem már ez mind nem kell.

Ekkor már együtt nevettünk. Hülyén éreztem magam ebben a hisztiben, úgy sejtettem hogy kb. a 16 éves énemmel vagyok jelen.

– Mint látja, nekem már nincs fogam, a hajam is hullik. A szakállamtól nem látszik az arcom. Figyel rám? Még rám sem nézett rendesen, elnéz a fejem mellett. Nem csak goromba, hanem semmibe néz.

Elszégyelltem magam.

– Amúgy nem ilyen vagyok… – mondtam bűnbánóan, majd biggyesztettem a számmal. – És meditációkat is vezetek – restelkedtem. – De ma szörnyű napom van, nem csak magát bántom, hanem magamat is. 

– Bármilyen is, nem hálás. Valami pasi ügy?

– Igen.

– Ne vegye olyan komolyan az életet. Halkítsa le az érzéseit, és főleg a gondolatait. Menjen ki az erdőbe, vagy a Népligetbe, és maradjon egy kicsit csendben! – adott útravalót, még egymás szemébe néztünk, láttam a szép lelkét felfényleni, majd átment a zebrán, és ott hagyott.

– Köszönöm! – kiáltottam utána. És sietve továbbálltam, hogy odaérjek a bőség meetingre.

Hajléktalan

Biztos megint hálátlan vagyok – gondolom magamban, újra a mában. Ülök a padon, törölgetem a könnyeim. Istenem, olyan szerencsétlen vagyok. És semmirekellő. És falfehér a bőröm. És szőke vagyok. Miért nem vagyok barna bőrű, és barna hajú? És idén 40 leszek. Már nem múlnak el a karikák a szemem körül, nem vagyok szép, sem értékes – szipogok. Nem jött össze, nekem kurvára nem jött össze ez az egész. Alkalmatlan vagyok a gyakorlati életre, nem tudok benne olyasmiket létrehozni, mint mások. Istenem, annyira szerencsétlen vagyok – gondolom, majd sértetten felnézek a férfira, aki épp ekkor mellém ül.

Hajléktalan.

– Ezt hiheteeem? – nézek fel az égre. A férfi rám mosolyog. Vannak fogai. És haja is. Nem szól semmit, nézni kezdi a járókelőket.

– Éppen itt bőgök – mondom neki durcásan, és közben mérgesnek érzem magam, amiért belejött az intim szférámba.

Szó nélkül arrébb csúszik a pad másik végéig, mintha hallaná a gondolataimat. Zavarban vagyok, nem tudok tovább sírni. Lassan megnyugszok, de fejben még ostromlom magamat. Megint vége egy kapcsolatnak, megint egyedül vagyok. Biztos velem van a gond. Képtelen vagyok megtalálni a lelki társamat. És már 39 vagyok, biztos, hogy késő. Nem, ne hazudj magadnak 39,5 vagy! – suttogom. Ez a vég. Már senki nem fog nőként rám nézni. És megint egyedül kell ezen átmennem. Utálom, annyira utálom az életemet! – sorjáznak az agyamban a rosszabbnál rosszabb átkok. A karjaimat dühösen összefonom magam előtt. Érzem, hogy lélekben megint 16 vagyok.

Bukott angyal

– Jaj nőjj már fel! – csúszik ki belőlem hangosan. Zavartan a férfira nézek, felhúzott szemöldökkel néz vissza rám.

– Épp regresszálok, úgy tűnik a kamaszkorba csúszok vissza, minden szakításkor.  – mondom ki ezt is hangosan, és belülről röhögni kezdek magamon. Biztos érti… – gratulálok magamnak. Na gyerünk, analizáld még magad, meg bántsd magad, van még valami a tarsolyodba? Gyerünk, mondd, mit utálsz még magadban? – gúnyoskodok. – Téged. Téged nagyon utállak! – mondom a bennem dumáló gonosz kis ördögnek hangosan, de érzem, hogy a fickó magára veszi, ezért magyarázkodni kezdek.

Ez lehetne egy lelki gyakorlat is, tudja… terápiás, amikor kivetítjük a benti dolgokat, és verbalizáljuk. Ez nem olyan gáz, hogy néha hangosan beszélek magamhoz. Végül is mindenki csinálja …… csak legfeljebb ők magukban, de biztos néha mindenki hangosan is kimondja…. maga szokott hangosan beszélni magához? – kérdezem, de csak mosolyog válaszul.

Hmmmm, ez igen! Jól elmagyaráztad neki. – tekintek újra befelé, mint egy eszelős. Igen, kezdek meggyőződni róla, hogy nem csak önsajnálatba estem, hanem elég furán is viselkedek.

– Jó, befejeztem. – mondom a férfinak. Rám néz újra, szép lassan végig néz rajtam.

– Hadd legyek itt csendesen… – mondja, és azt hiszem rosszul hallok.

De hisz ez a reggeli Csodák tanítása gyakorlatom

Kikerekedett szemmel nézek rá, basszus ez a férfi is Tolle, vagy legalábbis a debreceni verziója.

Összesen ennyit szólt hozzám. Ezután az egóm önmagába hullt, és elfogytak belőlem a szavak. A gondolataim lepárló légnemű anyaggá váltak, és elillantak a főtér forgatagában. Transzcendálni kezdett az elmém. Hosszan ültünk ott csendben. Néha sóhajtottam egyet, éreztem, hogy oldódnak a szorongásaim. A férfi behunyta a szemét, én a világban pihentettem az enyémeket. Eltűnt az idő közöttünk, amikor újra ránéztem kontemplálni kezdtem a napi gyakorlatomon, és másmilyen könnyek folytak végig az arcomon.

„Hadd legyek csendesen, hogy meghallhassam az igazságot.” – mondogattam a gyakorlatot.

Majd már csak gondoltam ezt a mondogatás helyett, és csendben, lassan átölelt közben Isten. Az én kegyes, megbocsátó Istenem. Atyám, aki sosem haragszik meg az impulzív érzéseimért. Aki megérti a háborgó lelkemet. Megbocsátja az önvádjaimat, és meggyógyítja a szívemet. Atyám, aki enyhülést hoz a földi család hiányáért, és megmutatja a fájdalmaim közepette, hogy hová tartozom. Átölelt Isten, és a csendben visszavezette a lelkemet a szeretet végtelen ösvényére. Ráléptem, és hagytam, hogy átitassa az út az új gondolataimat.

Összekulcsoltam a kezeimet. Meglepetésemre a férfi ugyanezt tette. Szeretettel nézett rám. Ezért hangosan mondtam ki az imát.

– Drága Szentlélek, ma már csak te szólj általam. És segíts, hogy amikor nincs mondandód, e csendben otthon legyek. Add meg nekem, hogy ne fogadjam el ma az egóm gonosz ajándékait, melyekkel semmi olyat nem adhat nekem, amire szükségem volna. Csendesítsd el a fájdalomban dagonyázó gondolataim büntetéseit, és mutasd meg számomra, a békéhez vezető utat. Segíts nekem, hogy meghalljam Atyám valódi üzenetét, és áldást adhassak a világnak, amikor általa szólok. Segíts, hogy jobban szeressem magam, és ne gondoljak magamról ilyen rosszakat. Mutasd meg mit jelent adni, engedd, hogy odaadhassam, amit Isten szavain keresztül végül magam is kaphatok. Add át nekem, hogy odaadhassam, s hogy Atyám szentsége ez által örökre velem maradhasson. Áldás

– Ámen. – mondta végül a férfi, és a távolba meredt.

Ültünk még egy ideig, majd szedelőzködni kezdett.

– Nagyon szép a haja. És a szeme. Pont olyan, mint az apámé volt. Szép a bőre is. És a csendje. Békés, és biztonságos volt a csend amit közvetített. Köszönöm, hogy épp ide ült le. – mondtam neki búcsúzóul. – Sajnálom, hogy egy őrültnek tűntem. 

– Ne vegye olyan komolyan az életet. Halkítsa le az érzéseit, és főleg a gondolatait. Menjen ki mindennap a Nagyerdőre, és maradjon egy kicsit csendben! – mondta.

Hangosan nevetni kezdtem. Egy kisebb nevetőgörcsöt kaptam, ahogy elhatoltak az agyamba a megismétlődő mondatok. Ugyanekkor a galambok felrepültek a főtéren. Szitálni kezdett az eső.

„Ami valós, azt semmi nem fenyegetheti. Ami valótlan, az nem létezik. Ebben rejlik Isten békéje.” Az élet zajlik. Van. És csodálatos, ha amit látunk… a logikus elmének semmit sem jelent.

∼ • ∼

Ha kedved lenne, a Csodakurzusunkhoz bármikor tudsz csatlakozni: A Csodák tanítása.

Szeretnél még többet olvasni ebben a témában? Iratkozz fel telón a bejegyzés alatt, laptopon pedig a jobb oldali sávban, és értesítést küldök neked, ha újabb írásom kerül fel az oldalra. 


Ebben a bejegyzésben használt képek a Pixabay oldalról származnak.

Tetszett? Támogasd a munkámat. Oszd meg! Köszi! 🙂

Y